A magyar középkor történetéhez a szentek elválaszthatatlanul hozzá tartoznak. A keresztény egyházak két királyunkat – Istvánt és Lászlót –, az uralkodó Árpád-dinasztia több további tagját és mellettük több, a korszakban élt püspököt és remetét is a szentek sorába emeltek. Az „egyházak” többes száma nem elírás: a római katolicizmus mellett a keleti ortodoxiában is találunk magyar származású szenteket.
A Kecskemétfilm az egyik legnagyobb múltú hazai animációs műhely. Közel száz éve készült az első rajzfilm a városban, de igazán jelentőssé azután vált, hogy a Pannónia Filmstúdió megnyitotta a telephelyét. Itt rajzolták például a Vízipók-csodapók és a Magyar népmesék sorozatokat. A munkatársak a mai napig megőrizték a szakmai hagyományokat, az új animációkon nem egy esetben a stúdió alapítóinak gyerekei dolgoznak.
A Magyar szentek vallomása sorozat egy rendkívül izgalmas projekt. A Békési Sándor rendezte alkotások röviden és közérthetően, egyedi és könnyen felismerhető grafikai megoldásokat alkalmazva meséli el ezeknek a különleges embereknek az életét. A leghíresebb történelmi alakok (István és László király, Szent Margit és Gellért püspök) epizódjai után a talán kevésbé ismert személyiségek következnek.
Alapítványunk támogatásával készült el két Árpád-házi hercegnő, a Lengyelországba férjhez adott és ott a világhírű wieliczkai sóbányák megnyitásában közreműködő Szent Kinga, valamint a bizánci császárnévá koronázott, majd az ortodox egyház szentjévé emelt Szent Piroska története. 2026-ban folytatódik a sorozat a következő epizód létrejöttével Boldog Özsébről, az egyetlen magyar gyökerű szerzetesrend, a pálosok alapítójáról.
